1. A problémák jelzése a döntéshozók felé
A Felelős Magánszálláshely Kiadók Egyesülete alapító okiratunk szerint – egyéb tevékenységünk mellett – egyéb- és magánszálláshelyek érdekképviseletét látjuk el. Ebbéli tevékenységünkben fontos feladatunknak tartjuk, hogy az egyéb- és magánszálláshelyeket üzemeltető szállásadók tisztességes eljárásban részesüljenek, továbbá, hogy jelezzük a döntéshozók felé a szálláshely-szolgáltatás szabályozásával és annak gyakorlati végrehajtásával kapcsolatos problémákat, melyeket tagjaink és a közösségi médiában jelenlévő több ezer szállásadó jelzése alapján észleltünk.
1.1 Szálláshely-minősítéssel kapcsolatos problémák
Egyesületünk a szálláshely-minősítés bevezetése óta tagjaink és a közösségi médiában jelenlévő több ezer szállásadó jelzése alapján folyamatosan érzékeli, hogy egyre nagyobb a feszültség a szálláshely minősítések igazságtalannak vélt eredménye, a szubjektív okokból történő „leminősítés” kapcsán. Sokaknak okozott csalódást, hogy a kategóriát nem az elért pontok, hanem az „általános benyomás” határozza meg. A kategória besorolást eldöntő 4. pont, vagyis annak értékelése, hogy a „szálláshely általános benyomása összhangban van a kategóriával” egy erősen szubjektív feltétel, mely hátrányos egy vállalkozás számára, mivel nem lehet rá előre felkészülni, kiszámíthatatlan, s ezáltal tág teret ad az Magyar Turisztikai Minősítő Testület (MTMT) önkényes eljárásának. Ha pedig az üzleti lehetőségeinket befolyásoló minősítési eljárás egy jogi normának nem minősülő, a tisztességes eljárás jogi garanciáit nélkülöző, a minősítést végző szervezet önkényes eljárásának teret adó eljárásban folyik, komoly hátrány érheti a szálláshelyeket.
Egyesületünk még ez év februárjában a Magyar Turisztikai Ügynökséghez intézett és az MTMT-nek másolatban megküldött, 18 oldalas beadványában összefoglalta a minősítés két éves tapasztalatai alapján leszűrt, a szállásadókat ért és a jövőben érő jog- és érdeksérelmeket és kérte a minősítési rendszer újragondolását. A beadványban javasoltunk egy olyan jogszabály-módosítást, amely az egyéb- és magánszálláshelyek esetében mindenkire egyformán kötelező, kategorizálás nélküli, jogszabályban rögzített, objektív minimumfeltételeket tartalmaz, amely biztosítja az alapvető higiéniai, vendégbiztonsági, karbantartottsági és kényelmi szempontokat – így biztosít egy egységes minőségi színvonalat -, és amely nem sérti a szálláshely-szolgáltatók alaptörvényben rögzített jogait, valamint megfelel a belső piaci szolgáltatásokról szóló Európai Parlament és a Tanács 2006/123/EK irányelvben foglalt elvárásoknak.
Miután a beadványra nem érkezett válasz, március 26-án megküldtük azt dr. Nagy Márton miniszter úrnak és külön levélben hívtuk fel a figyelmét a minősítési anomáliákra. Sajnos erre sem érkezett válasz.
1.2 Kis szálláshelyek problémáinak jelzése
2024. március 12-én dr. Nagy Márton gazdasági miniszter vezetésével megalakult a Turisztikai Tanácsadó Testület, amelybe több mint 30 szakmai szervezet kapott meghívást, melyek között Egyesületünk nem szerepelt, így az alakuló ülésen sem vehettünk részt. A Testület célja, hogy az ágazat szereplőitől érkező információkkal és javaslatokkal segítse a kormányzat munkáját, hogy minél megalapozottabb kormányzati döntések szülessenek. Annak ellenére, hogy Egyesületünk nem tagja a testületnek, 2024. április 15-én kelt levelünkben összefoglaltuk dr. Nagy Márton miniszter úrnak a kis szállásadók által jelzett problémákat, melyek között az utóbbi évek adminisztratív terheinek a növekedése, az újabb és újabb szabályozások által keltett fenyegetettség érzésének megerősödése, a szabályozási inkoherencia és értelmezési fogalmi zavarok, a NTAK adatszolgáltatással kapcsolatos felvetések szerepeltek. (Ebben a levélben a szálláshely-minősítéssel kapcsolatos problémákra nem tértünk ki, mivel azokat már korábban megírtuk.) Sajnos erre a beadványunkra sem kaptunk választ.
2. Segítség az egyéni jogorvoslati eljárásokhoz
Miután a szakterületért felelős tárca érzéketlennek mutatkozott a minősítéssel kapcsolatban felvetett problémák megoldása iránt, az érdekérvényesítés lehetőségei az olyan egyéni panaszok és bírósági eljárások lehetnek, amelyek a részünkre fontos döntések bírósági elérése érdekében megfelelően foglalják össze a jog- és érdeksérelmeket. Míg az FMKE beadványait különösebb következmények nélkül figyelmen kívül hagyhatják, a panaszokkal és bírósági keresetekkel már nem történhet ez meg.
A szállásadók a minősítési döntés ellen a döntés kézhezvételétől számított 8 napon belül panasszal élhetnek. Ezúton szeretnénk mindenki figyelmét felhívni, hogy a minősítési eljárást kifogásoló panaszt kizárólag írásban, postai úton lehet benyújtani az MTMT-nek címezve (Magyar Turisztikai Minőségtanúsító Testület Nonprofit Kft dr. Liziczayné dr. Kovács Zsófia ügyvezető igazgató 1011. Budapest, Corvin tér 10.)
Az emailben küldött észrevételre általában nem érkezik válasz, az írásban, postai úton benyújtott megkeresésre viszont az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény (Ákr.) szerint 60 napon belül kötelesek határozatot hozni. Ezen határozat ellen lehet a határozat kézhezvételétől számított 30 napon belül közigazgatási pert kezdeményezni. A panasznak nincs költsége, a közigazgatási pernek 30e ft-os illetéke van (amit azonban nem kell előre megfizetni). Csoportos kereset nem kezdeményezhető, csak az egyedi határozatot lehet egyedileg megtámadni.
A kis szállásadók egymagukban, az országban szétszórva, szakmai segítség nélkül hátrányos helyzetben vannak a jogaik érvényesítése terén az MTMT-vel szemben. Sajnálatos módon a szállásadók jogorvoslati lehetőségét több tényező is nehezíti, melyek közül kiemelendő a panasz benyújtására rendelkezésre álló rendkívül rövid – 8 nap – határidő, mely idő alatt szinte lehetetlen ügyvédi segítséget találni, továbbá a laikus szállásadók jogi ismereteinek a hiányosságai, a bonyolult jogi kérdésekben megfelelő jogi érvelés összeállítása. Nehezíti – sőt lehetetlenné teszi – a panaszban a minősítési döntés elleni érvek összeállítását az a tény, hogy a döntésben indokok nem szerepelnek, s ugyancsak nem tud a szállásadó érveket felhozni a belső ügyrendi szabályokkal (minősítők eljárásrendje, összeférhetetlenség, korrupció megelőzése, bírálati szempontok stb.) szemben, mivel azok vagy nincsenek, vagy nem hozta őket az MTMT nyilvánosságra. Márpedig fontos az, hogy már a panaszban meg legyenek fogalmazva teljeskörűen a jog- és érdeksérelmek, mivel egy későbbi bírósági eljárásban már nem lehet új jog- és érdeksérelmeket felhozni és a bíróság csak azokkal a kérdésekkel foglalkozik, amelyek a kereseti kérelemben szerepelnek.
Felismerve az egyedi jogorvoslati eljárások nehézségeit, az FMKE vezetősége úgy döntött, hogy a jogorvoslati lehetőségekről szóló részletes tájékoztatással, az eljáráshoz szükséges információkkal, iratmintával támogatja a szállásadókat, elsősorban a magánszállásadókat. Az FMKE segítsége ingyenes, a kapacitás szűkössége miatt kérjük, hogy tényleg csak azok kérjék a segítséget, akik valóban végig kívánják vinni az eljárásokat.
A minősítés megtörténtét követően akkor tudunk támogatást nyújtani, ha a panasz beadására nyitva álló határidő (minősítés eredményének kézhezvételétől számított 8 nap) még nem telt le, a házigazda elküldi a jegyzőkönyvet és van idő a panasz megfogalmazására.
Fontos információ, hogy új szálláshely esetén a panasz benyújtása nem akadályozza a szálláshely jegyzői regisztrációját – az elért kategóriával – és megnyitását!
Egyúttal kérjük, hogy ha valakinek még van információja folyamatban lévő bírósági eljárásról, szíveskedjék tájékoztatni bennünket, hogy megoszthassuk az eljárási tapasztalatokat.
A következő email címen lehet az Egyesülethez fordulni: info@fmkegyesület.hu
3. Alkotmánybírósági eljáráshoz amicus curiae beadvány benyújtása
Egy szálláshely-minősítési ügyben indult bírósági eljárásban vitatott lett az a kérdés, hogy egyáltalán lehet-e a minősítési döntés – vagyis a kategóriába sorolás – ellen panaszt és közigazgatási eljárást kezdeményezni. Az MTMT álláspontja szerint nem, mivel a Kereskedelmi törvény 6/J. (1) bekezdése szerintük csak szűken véve az eljárással kapcsolatos kérdésekben engedi a jogorvoslati jogot. Az MTMT vezetője a panaszt elutasító határozatában – információnk szerint – így is tájékoztatja a szállásadókat. Ezt az állítást a panaszosok el is hiszik, így nem lehet csodálkozni azon, hogy nem kezdeményeznek bírósági eljárást. Ez az értelmezés azonban álláspontunk szerint súlyosan sérti a jogorvoslathoz való alkotmányos alapjogot és ezen a véleményen van egy jelenleg a Miskolci Törvényszék előtt folyamatban lévő eljárás bírója is, amelyben a bíró úgy ítélte meg, hogy a Keresk.tv ezen rendelkezése alkotmányellenes, ezért ez év áprilisában felfüggesztette az előtte folyó eljárást és az Alkotmánybírósághoz fordult. Tekintettel arra, hogy az alkotmánybírósági döntés valamennyi szálláshelyre, jelenlegi és jövőbeni jogorvoslati lehetőségre kiterjed, a bírói kezdeményezés pedig – műfajánál fogva, formai és tartalmi kötöttségei miatt – csak korlátozottan tartalmazza a minősítéssel kapcsolatos problémákat, a Felelős Magánszálláshely Kiadók Egyesülete (FMKE) amicus curiae beadvánnyal fordult az Alkotmánybírósághoz, hogy előtte is ismertek legyenek mindazok az alkotmányossági és európai uniós szempontok és összefüggések, amelyek az elbírálás tárgyát képező ügyben meghatározó jelentőségűek lehetnek. Mind a bíró alkotmányjogi kezdeményezése, mind az amicus curiae beadvány olvasható III/01993/2024. számon az Alkotmánybíróság honlapján.